Épített környezet
Nagyér
Nagyér Csongrád megye keleti szegletében, közvetlenül Békés megye határán helyezkedik el. A hajdani Székegyháza a török uralomkor elpusztult, a helyén felépült falu Nagymajláth néven szerepel a késő középkori krónikákban. Jelenlegi nevét – Nagyér – a település nyugati oldalán lecsorgó Száraz-érről kapta. A településen nincs és nem is volt ipari tevékenység, ennek köszönhetően mára felértékelődött csend, a tiszta levegő, a természet érintetlen állapota – ez igazi csemegét jelent a pihenni vágyók és a természetbarátok számára. A szinte teljes infrastruktúrával rendelkező falu kellemes időtöltést tud biztosítani a vadászni vágyók számára is. A község külterülete – hasonlóan a környező településekhez – gazdag apróvadakban. Szép számmal van fácán, nyúl, őz, de fellelhető szarvas is. Helyi specialitása a gasztronómia területén a pörköltek és a gulyás, melyeknek páratlan ízét – a kitűnő húsok mellett – a makói hagyma adja. A növényvilág ritkaságaira a Körös Maros Nemzeti Park Csanádi puszták területi egysége vigyáz, lehetőséget biztosítva az itt költő madárvilág háborítatlanságára. A területet csak vezetővel lehet látogatni. A közművelődésről a Könyvtár és a Teleház gondoskodik. A természetet kedvelők mellett a sportot űzők is találnak kedvükre való elfoglaltságot, az este is nyitva tartó Sportcentrumban. Táborok, erdei iskolák, egyéni vendégek számára ifjúsági szálláshely létesült.
Ambrózfalva
Az 560 lélekszámú kisközség Makótól 28 km-re, Csongrád megye keleti határán, Békés megye közvetlen szomszédágában található. Dohánykertész községként létesült 1844-ben. Eredetileg Kis-Pitvarosnak hívták, mai nevét birtokosáról, báró Ambrózy Lajosról kapta. A szlovák telepesek építészeti emlékét őrzi egy szlovák parasztház, amely jellegzetessége a faoszlopos podsztyena (előtornác). A falu romantikus stílusú evangélikus temploma 1862-63-ban épült. A község természeti vonzereje az országos védettségű Csanádi-puszta és a Száraz-ér.
Csanádalberti
Makótól 25 km-re helyezkedik el az 520 lakosú település. Pitvarosról, Nagylakról és Tótkomlósról érkezett szlovákok népesítették be, 1844-ben vált önálló községgé. Eredetileg Kis-Pitvarosnak hívták, később Alberti lett (Ambrózy Albert prefektusról). A második világháborút követő magyar-csehszlovák lakosságcsere során szlovák népességének mintegy 80 százaléka elköltözött, helyükre felvidéki magyarok érkeztek. A szabályos alaprajzú település főutcáján találjuk az 1899-ben épült községházát. Előtte az obeliszket a községalapítás 150. évfordulóján állították 1994-ben. Kicsivel arrébb, ápolt parkban I. világháborús katonaszobor látható. A faluképet meghatározó, eklektikus evangélikus templom 1882-ben épült. A szomszédos Petőfi Sándor utca 1. és 3. sz. nádtetős házai a 19. század népi építészetének megtekintésre érdemes emlékei. A falu és környéke természeti értékekben gazdag. A Körös-Maros Nemzeti Park részeként 1989-ben került védelem alá a Csanádi puszta. A Blaskovics-puszta, a Száraz-éri főcsatorna, és a Kunhalom őrzik a táj sajátos szépségét. Csanádalberti határában található Csikóspuszta, itt él a környék túzok populációja, itt honos a tavaszi hérics és a vetővirág. A természetes növénytakaró közül az ősgyep, a tavaszi hérics, a kamilla értékes és védett. Az itt élő egerésző ölyv, a vércse, a réti sas, a gólya, a parti és a füsti fecske, a gyurgyalag, a túzok, védett madarak.
Fekete-halom
A kunhalom a Kárpár-medence alföldi területein található mesterségesen létrehozott jellegzetes földhalmok elnevezése, amelyek igen régről, többségükben a honfoglalás előtti időkből származnak. A kunhalom olyan öt-tíz méter magas, húsz-ötven méter átmérőjű kúp, vagy félgömb alakú képződmény, amely legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terült el, s nagy százalékban temetkezőhely, sírdomb, őr- vagy határhalom volt. Az alföldi táj egyhangúságát megtörő kunhalmok tájképi értékeik mellett régészeti értékeikkel, valamint állat- és növényviláguk egyediségével tűnnek ki környezetükből. Magyarországon a kunhalmok természetvédelmi oltalom alatt állnak. A kiemelten védett halmok közé tartoznak a Pitvarosi-puszta halmai – értékes löszgyepek borítják.
Barta-halom
Komlós határának legdélibb pontján lévő kilenc méter magas Bartahalom nevét ifj. Jankó János szerint a szomszédos földek birtokosaitól, a Barta-testvérektől kapta. Már a Bartahalom nevet tünteti fel az 1879. évi térkép is. Úgy látszik, hogy a birtokoscsalád neve a négyes határt – utóbb megyehatárt is jelölő nevezetes határhalom XVIII. század közepi Komlósi-Fekete-halom és a XIX. század eleji Mihál halma vagy Mihály-Deák-halom neveit a XIX. század végére egyaránt kiszorította.
6-os major (Komlósfecskéspuszta)
Mezőhegyesen kívül, a külterületeken három kerületközpontot alakítottak, ahol az intéző és a cselédség lakott, s ahol hatalmas magtárak és csűrök kaptak helyet. 1850. körül a központi magtár mintájára két kerületi magtár épült ívsoros homlokzattal. Az egyik a 6-os majorban Fecskésen, a másik az 57-esben Peregen. A harmadik kerületi magtár 1866-ban a 21-es majorban, Belsőkamaráson épült, tervezője A. Zellenka volt. A magtárat 21000 zsákra méretezték. Ebben a majorban működik Sovák Péter Lovasiskolája, mely fedett lovardával is rendelkezik. Három napraforgós falusi szálláshellyel rendelkeznek, és falusi vendégasztal szolgáltatást is nyújtanak. A lovastanya egyben túraútvonali pihenőhely is.
79-es majori zabsilótorony
Báró Boxberg Frigyes ezredes-ménesparancsnok idejében, 1830-32. között épültek ezek különleges épületek, melyeket a mezőhegyesiek csak „bolondtorony”– ként emlegetnek. Jellegzetessége volt e tornyoknak, hogy egy zsák zab leeresztése az egész mennyiséget megmozgatta, szellőztette. Befogadóképessége egy ilyen épületnek 500 mázsa gabona volt. Már csak hét található belőle Mezőhegyesen illetve majorjaiban.
81. major (Táncsicstelep)
A Mezőhegyesi Ménesbirtok alapításakor rendelkezésre álló terület 42000 magyar hold volt, melyet 84, egyenként 500 holdas földtáblára osztottak. A földtáblákat megszámozták és idővel majorokat létesítettek azokon. Végül is 30 major létesült, melyeket 4 kerületközpontból irányítottak. A kerületek megtartották az elpusztult középkori falvak neveit is (pl. Fecskés, Kamarás, Pereg). Napjainkig is őrzik az első földmérés helyrajzi számait a földtáblák, majorok, erdők. A 81. major egyike azon levés majoroknak, melyekben még laknak.
Kopáncsi templom
A terület kultúrtörténeti értékei között kiemelkedő értéket képvisel a kopáncsi templom. A műemlék a KMNP által védett terület Kopáncs-pusztai részétől délnyugatra helyezkedik el. A hajdani Mezőkopáncs temploma az azóta szabályozott Száraz-ér korábbi partján emelkedő halmon állt. Az első templom a XI. században épült román stílusban. A tatárjárás alatt részben elpusztult, később a XIII. században gótikus stílusban átépítették. A templomot a XIV-XV. századig, a falu pusztulásáig használták. Ezután a templomot elhordták, a két világháború között csak a főhomlokzati rész és a hajó kis gótikus oldalhomlokzati része maradt meg. A templomrom helyreállítása Dr. Csepregi Imre apátplébános javaslatára és anyagi támogatásával indulhatott meg. Az építési munka 1933-35-ben két ütemben készült el.
A templom egyhajós, félköríves szentélyzáródással. Tájolása kelet-nyugati. Az eredeti középkori templomból megmaradt részeket megtartották, azt beépítve a feltárt templomalapra házivetésű téglából falakat húztak. Az új kiegészítés védi a középkori templomrészt, mely kívülről és belülről is látható. A főhomlokzat ajtó fölötti része, valamint a kis körablakot övező, tető vonalát követő, új oromfal ívsoros architektúrával készült. Az oromfal csúcsán kis harangfülke van, tetején kereszttel. A hajón és a szentélynél félkörív záródású ablakok biztosítják a templom megvilágítását.